A rijekai, egyetemi világbajnokságra készülő vendégek szerezték az első gólt a Verseci úti csarnokban rendezett, csütörtöki, felkészülési derbin, a folytatásban is a villámléptű ázsiaiak voltak előnyben. A 10. percben vezettünk először, brazil légiósunk, Alexandra Do Nascimento találata nyomán 6-5 állt a táblán. Három góllal elléptünk, majd porszem került a gépezetbe, a látogatók egyenlítettek, sőt, a vezetést is visszavették, mi több, folyamatosan növelték a különbséget. Góljaikat döntően lerohanásokból szerezték, hatgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A szünet után folyamatosan dolgoztuk le hátrányunkat, főként Mendy és Gorshenina volt elemében, előbbi több labdát szerzett és meg sem állt a kapuig, Gorshenina pedig átlövésből és betörés után szerezte góljai többségét. A zárás előtt negyedórával egalizáltunk, a saját nevelésű jobbszélső, Májer Krisztina révén, hosszú idő után vezettünk is. Peregtek a percek, hol itt, hol ott volt az előny, reális esélyünk volt a sikerre, ám az utolsó gólt a vendégek szerezték, Hatsumi Mijako révén, döntetlennel zárult a találkozó.
Pénteken, 17.30-kor vívjuk következő edzőmeccsünket, Balatonbogláron, a kontinensen élcsapatnak számító, orosz Rostov Don együttese ellen.
Alba FKC - Japán U24 29-29 (9-15)
AFKC: Györkös – Májer 2, Do Nascimento 5 (4), Temes, Zhilinskaite 2, Mendy 10, Szarka 3. Csere: Mistina (kapus), Gorshenina 5, Hudra 1, Boldizsár 1, Sztankovics, Rózsás. Edző: Deli Rita
Japán U24: Baba – Nagutsaka 3, Kasai 4, Kirahara 1, Sahara, Marsamoto 7 (2), Kimura 1. Csere: Saito (kapus), Nakayama 4 (1), Tani 1, Kondo 2, Horikava 3, Harrori 1, Hatsumi 2. Edző: Shiego Kusumoto
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/3
Kiállítások: 2 ill. 8 perc
Szerző: Horog László
Fotó: albakezi.hu
Fotó: albakezi.hu