Sorozatban a negyedik hazai győzelméért lép pályára csütörtökön az Alba Fehérvár KC. A jelenleg tizenegyedik helyen álló Vasast fogadjuk, akik ellen idegenben négygólos vereséget szenvedtünk még november elején. Azon a meccsen nem tudta a csapat a pályára vinni a valós tudását, viszont az elmúlt három hazai bajnoki és a Debrecen elleni, idegenbeli mérkőzés első félidejében mutatott játék bizakodásra adhat okot a negyedik győzelem megszerzéséhez.

Szabó Kitti, az Alba Fehérvár KC irányítója:
„A húsvéti szünet előtt nagyon fontos találkozót játszunk a Vasas ellen. Küzdős mérkőzésre számítok, hiszen mindkét csapatnak fontos lesz a két pont. Az utóbbi időben jó formát mutatott a csapatunk, és ha ezt most is ki tudjuk vinni a pályára és betartjuk azokat az utasításokat, amiket kapunk, itthon tudjuk tartani a kettő pontot.”

Takó Viktória, az Alba Fehérvár KC balszélsője:
„A szezon vége fele járunk már, amikor tényleg minden pont számít, mivel nagyon szoros a mezőny. A Kisvárda elleni győzelmünkből és a Debrecen elleni első félidőből kell erőt merítenünk – ha azt a játékot tudjuk képviselni csütörtökön, akkor itthon tudjuk tartani a két pontot. A Vasas hasonló erősségű csapat, mint mi, ezért nagyon kemény mérkőzésre számítunk, de csak a győzelem elfogadható, és reméljük, minél több szurkoló kilátogat a mérkőzésre, hiszen az mindig nagy erőt ad nekünk.”
K&H Liga, 21. forduló:
Alba Fehérvár KC – Vasas SC
Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár
2025.04.17. (csütörtök), 17:30
Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Elővételes jegyvásárlás: www.ticketportal.hu/event/20242025-os-szezon-KH-Noi-Liga-NBI
Fotók: Sastinszky Dániel
albakezi.hu