Az MTK ellen folytattuk január óta tartó hazai veretlenségi sorozatunkkal; megszilárdítottuk pozíciónkat a tabellán
Lassan katlanként tekinthetnek ellenfeleink a Köfém Sportcsarnokra, ugyanis 2025-ben a Fradi kivételével még nem kapott ki Fehérváron az Alba.
Mostani győzelmünknek köszönhetően a szezon második felében szemmel jól láthatóan eredményesebb játékot mutat Suzana Lazovic csapata, így a középmezőnyben magabiztosan helyet foglaló csapatunk bánhatja, hogy már csak egy hazai találkozója van. De addig, a jövőhéten viszont még vár egy komoly megmérettetés a fehérvári lányokra: a két ponttal előttünk álló Szombathelyhez látogatunk, ahol növelni szeretnénk idegenben gyűjtött pontjainkat.

Az MTK elleni találkozó végeredménye a decemberi odavágóhoz hasonlóan 31-26 lett, a két találkozó viszont ezen kívül szinte semmiben sem hasonlított egymásra; most jóval inkább érezhettük az első pillanattól kezdve, hogy domináljuk és kezünkben tartjuk a meccset.
A huszadik percig fej-fej mellett haladt a két csapat, hol az Alba, hogy az MTK ragadta magához a vezetést rövidebb időre. Ezt követően viszont ellenfelünk tízperces rövidzárlatát kihasználva mondhatni faképnél hagytuk őket, aminek köszönhetően a szünetre a vártnál nagyobb, hatgólos előnnyel mehettünk.
A második játékrészben komoly taktikai csata zajlott, de állták a sarat Suzana Lazovic tanítványai, az ötvenkettedik percig ötnél nem csökkent kisebbre a különbség. Ehhez hozzájárult az is, hogy bár az eladott labdáink megszaporodtak, az ujjsérüléséből visszatérő Hadfi Gréti több alkalommal remek védést mutatott be.
A meccs tétje nem nyomta össze a lányokat, sőt, ismét bebizonyították, hogy hazai pályán mindenkinek fel kell kötnie a nadrágját ellenünk. A játék összképét tekintve megérdemelten nyertünk a találkozón, melynek legeredményesebb Alba-játékosai Tami Smbatian (7), Szabó Kitti (6) és Takó Viktória (5) voltak.
A mérkőzést vezetőedzőnk és remekül védekező portugál játékosunk értékelte.
Suzana Lazovic, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője:
„Ismét nem volt problémánk hazai pályán, hiszen a motivációnk mindig megvan, már csak az idegenbeli mérkőzéseinken kell javítanunk, de remélem, hogy a következő szezonban jobbak leszünk ebben is. Büszke vagyok a lányokra, hogy nem adták fel, amikor a védekezésünkben hibák léptek fel. Amikor keményen dolgoztunk hátul, könnyű gólokat tudtunk szerezni. Fontos volt ez a meccs és a két pont számunkra, így a következő találkozón is motiváltan tudnak a lányok pályára lépni."
Débora Moreno, az Alba Fehérvár KC átlövője:
„Boldog vagyok, hiszen nagyon fontos volt nekünk, hogy megnyerjük ezt a meccset, és megszerezzük a két pontot. Tudtuk, hogy az MTK harcolni fog az utolsó pillanatig, és a legjobb arcunkat kell mutatnunk, hogy nyerni tudjunk. Nem kezdtük túl jól a meccset, az első tíz percben semmi sem működött úgy, ahogy kellett volna, de aztán javultunk védekezésben, emiatt gyorslerohanásokból gólokat lőttünk és növelni tudtuk a különbséget. A második félidőben ott folytattuk, ahol abbahagytuk, viszont az MTK keményebben kezdett harcolni és többször is közelebb került hozzánk. Ennek ellenére nyugodtak tudtunk maradni, és hideg fejjel megszereztük a két pontot.”
Az Alba legközelebb május 10-én lép pályára idegenben az ellen a Szombathely ellen, aki két ponttal áll előttünk.
Képek: Sastinszky Dániel
albakezi.hu