Hétközi fordulóval szerdán kezdetét veszi a 2025/26-os évad, melynek első találkozóján a DVSC-Schaefflerrel mérik össze tudásukat az albás lányok.
Tavaly a dobogóról éppen csak lecsúszó Debrecen ellen a Köfém Sportcsarnokban és idegenben is jóiramú, szoros első félidőt játszottunk, a második harminc percre viszont a hosszabb sorral rendelkező ellenfelünk fokozatosan ellépett; ennek ellenére végig érződött az Albán, hogy van tartása és nem esik össze.
Az előző szezonban csapatunk egyik legnagyobb erénye talán pont az volt az elmúlt évekhez képest, hogy a végsőkig küzdöttünk és nem hagytuk magunkat a nagyok ellen sem. Ha ezt a mentalitást vezetőedzőnknek, Suzana Lazovicnak sikerül átmentenie az új idényre is, jó mérkőzésre készülhetünk szerdán.

A hajduságiaknál három poszton fontos változás történt, távozott a két kapus, Tamara Haggerty és klubunk korábbi játékosa, Töpfner Szasza is. A távozók helyére három külföldi, Adrianna Placzek (kapus, Paris 92), Alicia Toublanc (jobbszélső, Ramnicu Valcea), és Daniela de Jong (irányító, Ramnicu Valcea) érkezett, emellett fiatalokkal erősítettek.
Az Alba szeptember folyamán találkozik még szeptember 13-án a NEKA, majd a válogatott szünetet követően a Szombathely alakulatával, akik ellen fontos pontokat szerezhetnek lányaink, míg a Debrecen ellen a tavalyi szezonkezdéshez hasonló meglepetésben bízhatunk, amikor a Vác és a Mosonmagyaróvár is hoppon maradt a Köfém Sportcsarnokban.

Fontos megemlíteni, hogy az előző szezonhoz képest változtak klubunk jegyértékesítési alternatívái, melyről honlapunkon, az alábbi linken tudnak tájékozódni:
K&H Liga, 1. forduló:
Alba Fehérvár KC – DVSC SCHAEFFLER
Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár
2025. szeptember 3. (szerda), 18:00
Játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka
albakezi.hu
Képek: Sastinszky Dániel