Ismét BL-szereplőt fogadott az Alba Fehérvár KC, a Győri Audi ETO KC látogatott a Köfém Sportcsarnokba. Hatalmas tempóban kezdtek a vendégek, kilenc perc elteltével már kilenc gólnál tartottak, gyorsan ötgólos előnyt szereztek (4-9). Ebben az idényben már többször bizonyítottuk, hogy ilyen helyzetekben sem törünk meg. A félidő közepén 4-1-es szakasszal zárkóztunk közelebb a Győrhöz (10-13). Hiába lépett el újra az ETO (11-16), miénk volt a hajrá és mindössze kétgólos hátránnyal vonultunk az öltözőbe.
Csupán két perc telt el a második játékrészből, amikor Débora Moreno góljával kiegyenlítettünk (17-17). Ezt rossz néven vehették a győriek, világklasszis játékosaik tíz perc alatt hétgólos vezetést alakítottak ki (18-25). Ha bárki azt hitte, hogy ezzel véget értek az izgalmak, az nem ismeri az idei Albát: a félidő második felére megint feljavult a játékunk, négy perccel a mérkőzés vége előtt 26-29-et mutatott az eredményjelző. A meccs hátralevő részében azonban két büntetőt is kihagytunk, így ötgólos vendéggyőzelem született (26-31).
Az Alba mai teljesítményének az értékét mutatja, hogy:
- a Győr ebben a szezonban az eddigi tizenöt mérkőzésén (8 bajnoki és 7 BL-meccs) senkinek sem lőtt
31-nél kevesebb gólt, csak az Esbjerg és a Metz tudta annyi gólon tartani őket, mint az Alba;
- a Győr eddigi nyolc megnyert NBI-es mérkőzéséből ez volt a legszorosabb;
- a Bajnokok Ligájában csak az említett, két tavalyi BL-négyesdöntős csapat tudta nálunk jobban
megszorítani Per Johansson együttesét.
K&H Liga, 8. forduló:
Alba Fehérvár KC – Győri Audi ETO KC 26-31 (15-17)
Helyszín: Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár, 700 néző
Játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka
Alba: Aalla, Hadfi (kapusok), Smbatian 7 (4), Lazic 6, Takó 5, Szabó-Májer 4, Szabó 2 (2), Moreno 1, Zentai 1, Gergály, Hajdu, Sulyok. Vezetőedző: Suzana Lazovic
Győr: Sako (kapus), Housheer 9 (3), Van Wetering 6, Hovden 4, Jörgensen 3, Blohm 2, De Paula 2, Hagman 2, Stanko 2, Kristiansen 1, Breistöl, Dulfer. Vezetőedző: Per Johansson
Hétméteresek: 6/9, illetve 3/3
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 2-4, 10. perc: 4-9, 15. perc: 8-11, 20. perc: 9-13, 25. perc: 11-16, félidő: 15-17, 35. perc: 17-19, 40. perc: 18-22, 45. perc: 20-25, 50. perc: 23-28, 55. perc: 25-29, végeredmény: 26-31.
Fotó: Sastinszky Dániel
albakezi.hu



