A szezon legnagyobb különbségű győzelmét követően néhány nappal komoly megmérettetés vár az Alba Fehérvár KC-ra, ugyanis a harmadik helyezett Debrecen otthonába látogatnak a fehérváriak.
A két csapat szeptemberi, szezonkezdő mérkőzésén még teljesen másként festett az Alba, akkor kevesen képzelték volna, hogy februárra csak három pont különbség lesz a Debrecen és a Fehérvár között. Akkor egy még alakuló csapattal tízgólos vereséget szenvedtünk a Köfém Sportcsarnokban, mára viszont – ahogy azt az eredmények is mutatják – rég nem látott mértékben egységes és stabil csapattá fejlődött az Alba.

Az előző félszezonban a legnagyobb különbségű vereségünket épp a Debrecen ellen szenvedtük el, ami szintén jól mutatja, hogy az idény első találkozója nagyban különbözött az azt követőktől. A nagyszerű csapatösszhang mellett remek formában várja a hajdúsági összecsapást csapatunk több tagja is, így bizakodhatnak az Alba-drukkerek, hogy újabb meglepetést okozhat nekik kedvenc alakulatuk.
Ezúttal jelentősége lehet annak, hogy alig néhány nap telik el a Dunaújváros és a Debrecen elleni összecsapásaink között, és a rövid regenerálódási idő miatt fejtörést okozhat az edzőnek. Szerencsére Suzana Lazovic tudta pihentetni több kulcsjátékosunkat is pénteken, emellett a csapat erőnléte híresen jó, így talán nem kell félnünk attól, hogy ez befolyásolja majd a mérkőzés alakulását.

Ellenfelünk januárban négy találkozót játszott, melyek közül a Vác és a Kozármisleny ellen meggyőző játékkal szerezték meg a győzelmet. Rajtuk kívül a Fradival és az ETO-val csaptak össze, és míg előbbivel szemben mindössze hat góllal maradt alul Szilágyi Zoltán csapata, a bajnokságot vezető Győr otthonában sima vereséget szenvedett. A mieink mindkét zöld-fehér csapattól csupán öt góllal kaptak ki az ősz folyamán a Köfém Sportcsarnokban.
K&H Liga, 14. forduló
DVSC Schaeffler – Alba Fehérvár KC
Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok, Debrecen
Mérkőzés kezdete: 2026.02.04. szerda, 18:00
Játékvezetők: Paksa Dániel, Vastag Sámuel
albakezi.hu
Fotók: Sastinszky Dániel



