Az U18-as csapatunk a Szombathelyt fogadta hazai pályán, akik öt győzelemmel előttünk helyezkednek el a tabellán. A mérkőzés jól indult, az ötödik perc végén már 5-2-re vezetett csapatunk. Az előnyt folyamatosan és növelve azt a félidőre 25:21-es eredménnyel mentek a lányok. A második játékrész a vendégek felzárkózásával indult, egy gólra csökkentették a különbséget. Lányaink küzdőszellemét is mutatja, hogy nem adták fel, és hibákra kényszerítve a szombathelyieket, fokozatosan nagyobb különbséget alakítottak ki. Kinyílt ismét az olló, tíz gól is volt a két csapat között, amit a végső sípszóra hétre csökkentett a nyugati gárda, így 44-37-es végeredménnyel itthon tartotta a két pontot az U18-as Alba.
Gáspár Gabriella és Madár Gabriella, az Alba Fehérvár KC U18-as csapatának edzői:
„Már nagyon vártuk, hogy végre mérkőzést játsszunk, hiszen több mint egy hónapja volt az utolsó bajnoki fordulónk. Jól is kezdtük a meccset, mind támadásban, mind védekezésben fegyelmezetten betartották a lányok a megbeszélteket. Egy kis hullámvölgyet leszámítva végig magabiztosak voltunk, megérdemelten nyerünk. Továbbra is hiszünk az elvégzett munkában, büszkék vagyunk a lányokra.”
U18 I. osztály, Nyugat, 10. forduló
Alba Fehérvár KC –Szombathelyi KKA 44-37 (25-21)
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár, 50 néző
Alba: Cövek, Neubauer, Pajor (kapusok), Szuna 8, Balássi 7, Grenyovszky 7 (1), Köteles 7, Hiró 4, Garajszki 2, Mezei 2, Pintér 2, Szabó 2, Deák 1, Horváth 1, Rengl 1, Dörögdi. Edzők: Gáspár Gabriella és Madár Gabriella
Az U20-as csapatunkhoz a pécsi PTE PEAC érkezett, akik ugyan idén jutottak fel az első osztályba, a középmezőnyben helyezkednek el a tabellán. A mérkőzés elején szoros volt az eredmény, de egy-két góllal mindig a fehérvári lányok jártak előrébb. A félidőben 16-13 volt az állás, amit a második játékrészben is folyamatosan tudtak tartani. A 44. perctől elkezdett kinyílni az olló a vendégek hibáinak és kapusteljesítményünknek köszönhetően, hatgólos előnyt alakított ki az Alba, ami végül a végeredményben is visszaköszönt: 33-27-re itthon tartották a lányaink a két pontot.
Kovács Attila, az Alba Fehérvár KC U20-as csapatának edzője:
„Védekezésben “kötve volt a kezük” a lányoknak és igyekeztek is megcsinálni a megbeszélteket, ami mellé egy jó kapusteljesítmény párosult. Támadásban szabad kezük volt és eredményesek voltak. Örülünk a győzelemnek!”
U20 I. osztály, Nyugat, 10. forduló
Alba Fehérvár KC – PTE PEAC 33-27 (16-13)
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár, 50 néző
Alba: Pajor, Stark (kapusok), Laczkó 10, Gergály 7 (1), Móré 5, Lánczky 4, Varga 4 (1), Horváth Zs. 1, Kovári 1, Vas 1, Horváth L., Kormos. Edző: Kovács Attila
Az U16-os csapatunk Dunaújvárosban szerepelt, akik a tabella legalján szerepelnek tizenegy vereséggel és hazai pályán 37-22-es győzelmet arattunk ellenük. A mérkőzés az Alba vezetésével indult, amit a mérkőzés folyamán végig tartani tudott csapatunk. A félidőben már tizenegy gól volt a különbség (9-20), ami a találkozó végére tizenkilencre nőtt (20-39), így nagyobb különbséggel, mint hazai pályán, ismét az Albáé lett a két pont.
Vers Ákos, az Alba Fehérvár KC U16-os csapatának edzője:
„A különbség ellenére nem vagyok teljesen elégedett, sok hibát vétettünk főleg a támadásainkban. Jól látjuk mennyi mindenben kell fejlődnünk, folytatjuk a munkát. A győzelemhez gratulálok a csapatnak.”
U16 I. osztály, Nyugat, 11. forduló
Dunaújvárosi Központi KASE – Alba Fehérvár KC 20-39 (9-20)
Városi Sportcsarnok, Dunaújváros, 35 néző
Alba: Hegedüs-Ari, Szabó (kapusok), Sallai 9, Lévai 7, Majoros 7 (2), Mezei 5, Fodor 4, Kurdi 3, Balássi 2, Bernát 2, Cselőtei, Dala, Makk, Timár. Edző: Vers Ákos
Csapataink legközelebbi mérkőzései:
U16: február 8. 14:00 – Kozármisleny ellen Kozármislenyen a Városi Sportcsarnokban
U18: február 7. 11:00 – NEKA ellen Balatonbogláron a NEKA Csarnokban
U20: február 7. 13:00 – NEKA ellen Balatonbogláron a NEKA Csarnokban
albakezi.hu



