Közel azonos eredménnyel indult a tavaszi félszezon az Alba Fehérvár KC számára a Debrecen ellen, mint szeptemberben az idénynyitó összecsapáson; úgy látszik, a hajdúságiak ellen valahogy nem megy a csapatnak.
A szerda esti találkozón a tizenötödik percig tapadtunk ellenfelünkre, az első játékrész végéhez közeledve viszont többször eladta az Alba a labdát, így fokozatosan ellépett a Loki; a szünetre nyolcgólos hátrányban fordultunk.
A második harminc percben folytatódott az első végét jellemző tendencia, így bár a támadójátékunk eredményesebbé vált, a védekezésbeli pontatlanságok miatt nem volt esélye Suzana Lazovic csapatának a felzárkózásra. A végeredmény egy debreceni találat híján ugyanaz lett, mint szeptemberben.

A találkozót vezetőedzőnk és négy gólig jutó átlövőnk értékelte:
Suzana Lazovic, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője:
„Nem kezdtük jól a találkozót, már az elejétől problémánk volt a hozzáállással; sok esetben nem tudtunk fejben stabilak maradni, ez volt a legnagyobb problémánk a mérkőzésen. Szomorú vagyok, mert nem tudtuk megmutatni a szurkolóinknak azt a küzdést, amihez hozzá szokhattak a szezon első felében. Az összecsapás megmutatta, miben kell változtatnunk a jövőben, ha egy Bajnokok Ligája szintű csapat ellen játszunk. Idén az Alba nem indult nemzetközi kupában, bízom benne, hogy jövőre máshogy lesz, emiatt fontosak nekünk az ilyen mérkőzések. Tanulnunk kell a meccsből, és folytatnunk kell azt, amit eddig képviselt a csapat, hogy fel tudjuk építeni magunkat a következő mérkőzésekre. Biztos vagyok benne, hogy a találkozóból mentálisan erősebben jövünk ki, de nem vagyok elégedett a játék összképével. ”
Débora Moreno, az Alba Fehérvár KC átlövője:
„Ahogy Suki [Suzana Lazovic] is említette, nem kezdtük jól az összecsapást, a Debrecen pedig minden apró hibánkat kihasználta mind támadásban, mind védekezésben, és ezeket gyorslerohanás-gólokkal meg is büntették. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy ekkora különbség alakult ki. Tanulnunk kell a mérkőzésből, és folytatni azt, amit a szezon eleje óta csinálunk. Remélem, a következő találkozók sikeresebbek lesznek számunkra.”

K&H Liga, 14. forduló
DVSC Schaeffler – Alba Fehérvár KC 33-22 (17-9)
Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok, Debrecen, 990 néző
Játékvezetők: Paksa Dániel, Vastag Sámuel
Debrecen: Placzek, Ryde (kapusok), Petrus 8, Toublanc 5 (1), Csernyánszki 4 (1), Hámori 4, Grosch 3, Thorleifsdottir 3, Vámos 2, Jovovity 1, Juhász 1, Sercein-Ugolin 1, Tóvizi 1, Ivancok-Soltic, Hornyák, Szabó. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
Alba: Aalla, Hadfi (kapusok), Moreno 4, Kocsis 3, Pavlovic 3, Smbatian 3, Szabó 3, Szabó-Májer 2, Takó 2, Lazic 1, Zentai 1, Gergály, Hajdu. Vezetőedző: Suzana Lazovic
Hétméteresek: 2/4, illetve 0/1
Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 2-1, 10. perc: 5-4, 15. perc: 7-5, 20. perc: 10-6, 25. perc: 12-7, félidő: 17-9, 35. perc: 18-11, 40. perc: 21-12, 45. perc: 22-15, 50. perc: 25-16, 55. perc: 30-19, végeredmény: 33-22.
Fotó: Sastinszky Dániel
albakezi.hu



