Győztes meccs nélkül maradt az Alba Fehérvár KC februárban miután a Szombathely vendégeként sem szereztünk pontot.
A találkozó első félideje szoros és kemény játékot hozott, a két csapat közti különbség egyszer sem nőtt két gólnál nagyobbra. Támadásban szép megmozdulásokkal örvendeztették meg Suzana Lazovic lányai a kilátogató Alba-szurkolókat, védekezésben viszont idén ritkán tapasztalt nehézségekbe ütköztünk, amit az első harminc percben szerencsére nem tudott érdemben megtorolni a hazai csapat.
A második játékrész a vezetés átvételének reménye helyett hidegzuhannyal indult: alig hat perc alatt ötgólos hátrányt gyűjtöttünk, amit lassan kezdtük csak el ledolgozni, az ötvenedik percben viszont mellénk állt a szerencse, így felzárkóztunk egy találatra ellenfelünkre.
Ezzel a végjátékra nyílt maradhatott volna a meccs, de sajnos ismét túl sok hibát ejtettünk, míg ezt kihasználva a Szombathely taktikusan kibekkelte az utolsó perceket.

A találkozót vezetőedzőnk és öt gólig jutó irányítónk értékelte.
Suzana Lazovic, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője:
„Ugyanazt éreztük itt, mint tavaly. Jól játszott ma az ellenfelünk, és kihasználták a hibáinkat. Azt kell mondanom, hogy az egyetlen dolog aminek örültem a találkozón az az volt, hogy hat gólról vissza tudtunk jönni a meccsbe, és volt sanszunk a végén. A védekezésünk katasztrófa volt, pedig a szezon első felében ez volt a sikereink fő kulcsa. Meg kell vizsgálnunk, mi okozta a három vereségünket egyhuzamban. Nem szabad sokáig őrlődnünk, mert akkor mindent elveszíthetünk, amit felépítettünk a hosszú hónapok alatt. Kemény időszak elé nézünk, de bízom benne, hogy csapatként, pozitív és koncentrált felfogással át tudunk lendülni a mélyponton.”
Zentai Dorottya, az Alba Fehérvár KC irányítója:
„Készültünk rá, hogy nagyon nehéz lesz itt pontokat szerezni, és tudtuk, hogy mi vár ránk, azonban rengeteg taktikai utasítást nem tartottunk be, és túl sok technikai hiba csúszott be. Talán ez és a védekezésbeli pontatlanságaink okozták ezt az eredményt. Két-három mérkőzés óta nem a saját arcunkat mutatjuk, ezen változtatnunk kell. ”
K&H Liga, 16. forduló
Szombathelyi KKA – Alba Fehérvár KC 31-29 (14-13)
Helyszín: Haladás Sportkomplexum, Szombathely, 500 néző
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István
Szombathely: Korsós, Simic (kapusok), Pődör R. 10, Pődör B. 5 (2), Smetková 4, Varga 4, Pásztor 3, Bősze 2, Djatevska 1, Sallai 1, Tolnai 1, Szeberényi, Szemes. Vezetőedző: Pődör Zoltán
Alba: Aalla, Hadfi (kapusok), Smbatian 9 (4), Kocsis 5, Zentai 5, Szabó-Májer 4, Markovic 2, Hajdu 1, Lazic 1, Moreno 1, Takó 1, Bojtos, Sulyok. Vezetőedző: Suzana Lazovic
Hétméteresek: 2/4, illetve 4/8
Kiállítások: 16 perc, illetve 14 perc
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 3-3, 10. perc: 4-4, 15. perc: 6-6, 20. perc: 8-6, 25. perc: 12-10, félidő: 14-13, 35. perc: 19-14, 40. perc: 22-17, 45. perc: 25-22, 50. perc: 27-24, 55. perc: 28-27, végeredmény: 31-29.
albakezi.hu
képek: Sastinszky Dániel



