Az Alba Fehérvár KC és a Kisvárda összecsapása rendre kemény, kiélezett mérkőzéseket hoz, és ez most sem ígérkezik másként.. A Fehérvár jó emlékekkel várja a mérkőzést, hiszen a két csapat legutóbbi, októberi összecsapásán hazai pályán sikerült legyőzniük a Várdát. Az előző szezonban rendkívül szoros mérkőzésen tartottuk itthon a két pontot; idegenben azonban vereséget szenvedett Suzana Lazovic csapata.
A szombati találkozó pikantériáját tovább növeli, hogy a Kisvárda vezetőedzője, Józsa Krisztián korábban az Alba Fehérvár KC kispadján is dolgozott. A szakember jól ismeri az Albát, ráadásul az ő irányítása alatt érte el a csapat legutóbb a húsz pontot egy szezon során. Az Alba szeretné megismételni az őszi sikert, ehhez viszont a stabil védekezés és a koncentrált támadójáték kulcsfontosságú lehet.

Az októberi Alba-Kisvárdán 23-22-es győzelemmel sorozatban negyedik mérkőzésünkön maradtunk veretlenek; akkor ez azt jelentette, hogy az elmúlt tíz év legeredményesebb szezonkezdését produkáltuk. A találkozót a vendégek kezdték jobban, és hamar négygólos előnyt szereztek. A második félidő elején tovább nőtt a különbség, ekkor azonban Suzana Lazovic vezetőedző időt kért, és a csapat váratlanul átállt a hét a hat elleni játékra. Ennek köszönhetően ledolgoztuk a hátrányt, és a 43. percre ismét nyílt lett a mérkőzés.
A folytatásban az Alba védekezése és Hadfi Gréti kapusteljesítménye jelentősen feljavult, a hajrában már mi vezettünk, és végül nagy küzdelemben megszereztük a győzelmet.
Az Alba önbizalmát növelheti, hogy a legutóbbi fordulóban a Mosonmagyaróvár ellen ismét azt az arcunkat mutattuk, amely az idény elején megalapozta a tabellán elfoglalt helyünket. Ez a győzelem remélhetőleg fordulópontot jelenthet a szezonban, és visszaterelheti az Albát arra az útra, amelyen korábban is eredményesen haladt. Ha az Alba képes lesz a Mosonmagyaróvár ellen látott hozzáállást és koncentrációt átmenteni a szombati találkozóra, akkor jó eséllyel ismét pontokért harcolhat.

K&H Liga, 18. forduló:
Kisvárda Master Good SE – Alba Fehérvár KC
Helyszín: Multifunkcionális Csarnok, Kisvárda
Mérkőzés kezdete: 2026.03.21. 18:00
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
albakezi.hu
Képek: Sastinszky Dániel



