Magabiztos játékkal újabb két pontot szerzett az Alba Fehérvár KC, ezzel pedig huszonötnél jár az idényben Suzana Lazovic alakulata. Az Alba már az első félidőben eldöntötte a két pont sorsát, ez pedig vezetőedzőnknek alkalmat adott, hogy több játékost kipróbáljon. A második játékrészben Papp Dorka játszott a jobbszélen, aki sérülése után először kapott hosszabb lehetőséget, amivel élt is, ugyanis háromszor betalált a mislenyi kapuba. Fiatal kapusunk, Stark Petra is pályára lépett, aki 43%-os teljesítménnyel zárta a mérkőzést, és egy hétméterest is hárított.

A találkozó eleje viszonylag kiegyenlített játékot hozott: az 5. percben 3-2-re vezettünk, és ekkor még a hazaiak tartották a lépést. A kezdeti meccsbe rázódást követően a védekezés összeállt, a kapuban pedig sorra jöttek a védések. Ennek eredményeként egy 7-1-es sorozattal hamar jelentős különbséget alakítottunk ki, és a 10. percben már 3-10 állt az eredményjelzőn.
A folytatásban is egyértelműen az Alba irányította a játékot, a Misleny támadásban nehezen találta a megoldásokat az Alba éles védekezésével szemben, miközben mi gyors támadásokból és felállt fal ellen is eredményesek tudtunk lenni. A 15. percben 11-3-ra, a 20. percben 12-5-re vezettünk, és a félidő hajrájára sem változott a játék képe, így a szünetre 16-7-es előnnyel vonultunk, ami jól tükrözte a két csapat teljesítménye közötti különbséget.
A második játékrészben sem vettünk vissza a tempóból. A 35. percben 18-8-ra, majd a 40. percben már 20-10-re vezettünk. Suzana Lazovic vezetőedző folyamatosan forgatta a csapatot, így minden játékos lehetőséget kapott, ami nem ment a játék minőségének rovására. Sőt, a különbség tovább nőtt: a 45. percben 11-23, az 50. percben pedig már 13-28 volt az állás.
A hajrában kevésbé maradt koncentrált a csapat, több hiba is jött elsősorban támadásban, ennek következtében a Kozármisleny néhány góllal kozmetikázni tudta az eredményt, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. A végeredmény 18-31 lett, ami magabiztos és megérdemelt siker.

A gólszerzők közül kiemelkedett Takó Viki, aki nyolc találattal a mezőny legeredményesebb játékosa volt, Kaca Pavlovic öt gólt szerzett, míg Kocsis Betti, Nina Markovic, Papp Dorka és Szabó-Májer Kiki egyaránt háromszor talált be.
A találkozó utolsó pillanatai sem teltek eseménymentesen, ugyanis ellenfelünk kapusa néhány másodperccel a vége előtt megsérült. Mielőbbi jobbulást és gyors visszatérést kívánunk Lasztóczi Daniellának!
Ez a győzelem fontos állomás a bajnokság hajrájához közeledve. A következő hetekben kulcsfontosságú találkozók várnak ránk, és ez a teljesítmény jó alapot adhat ahhoz, hogy ezekre megfelelő önbizalommal és formában érkezzünk.
K&H Liga, 22. forduló:
Kozármisleny KA – Alba Fehérvár KC 18-31 (7-16)
Helyszín: Városi Sportcsarnok, Kozármisleny, 120 néző
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Kozármisleny: Lasztóczi, Szabó, Wichmann (kapusok), Bursac 4, Scheffer 4, Kecskés 3, Bréda 2, Bernhardt 2, Daradics 1, Lengyel 1, Szatmári 1, Brettner, Csökmei, Kelemen, Palotás, Rácz. Vezetőedző: Kovács Tamás
Alba: Hadfi, Stark (kapusok), Takó 8, Pavlovic 5, Kocsis 3, Markovic 3, Papp 3, Szabó-Májer 3, Hajdu 2, Smbatian 2, Zentai 2, Bojtos, Lazic, Sulyok, Moreno. Vezetőedző: Suzana Lazovic
Hétméteresek: 0/3, illetve 0/1
Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 2-3, 10. perc: 3-10, 15. perc: 3-11, 20. perc: 5-12, 25. perc: 6-14, félidő: 7-16, 35. perc: 8-18, 40. perc: 10-20, 45. perc: 11-23, 50. perc: 13-28, 55. perc: 16-30, végeredmény: 18-31.
Fotó: Sastinszky Dániel
albakezi.hu



