Az Alba Fehérvár KC U18-as csapata döntetlennel zárta a 2025/26-os idényt. A NEKA ellen a végig szoros és fordulatos mérkőzésen 28–28-as eredmény született. A vendégek a találkozó elején több góllal is vezettek (1–3, 3–6), de az Alba fokozatosan felzárkózott, és a 25. percben kiegyenlített (13–13).
A félidőben még a NEKA állt jobban (14–16), ám a második játékrészben a hazaiak átvették a vezetést, és egészen a végjátékig fej-fej mellett haladt a két csapat. Az Alba legeredményesebb játékosai Hiró (6 gól), Mezei (5), valamint Deák, Grenyovszky és Köteles (4-4) voltak.
Gáspár Gabriella és Madár Gabriella, az Alba Fehérvár KC U18-as csapatának edzői:
„Az egész éves szereplésünket tükrözte ez a mai mérkőzés. Az első perctől az utolsóig, végig küzdöttek a lányok és egy izgalmas, fordulatos meccsen büszkén mondhatjuk, hogy itthon tartottunk egy pontot. Eljutottunk odáig, hogy kemény védekezésünk, gyors támadójátékunk és töretlen lelkesedésünk miatt, látványos kézilabdát tudunk mutatni a közönségnek. Gratulálunk a lányoknak és úgy gondoljuk, hogy a csapathoz méltó módon zártuk az évet.”
U18 I. osztály, Nyugat, 22. forduló
Alba Fehérvár KC – NEKA 28-28 (14-16)
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár, 64 néző
Alba: Cövek, Orsó (kapusok), Hiró 6, Mezei 5 (2), Deák 4, Grenyovszky 4, Köteles 4, Balássi 2, Szuna 2, Pintér 1, Dörögdi, Garajszki, Horváth, Király, Rengl, Szabó. Edzők: Gáspár Gabriella és Madár Gabriella
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 1-3, 10. perc: 3-6, 15. perc: 7-8, 20. perc: 9-11, 25. perc: 13-13, félidő: 14-16, 35. perc: 17-18, 40. perc: 19-18, 45. perc: 22-22, 50. perc: 24-24, 55. perc: 26-26, végeredmény: 28-28.
Az U20-as mérkőzés elején még szoros volt az állás, a felek között csak néhány gól különbség alakult ki, ám a NEKA fokozatosan növelte előnyét. A félidőre 18–12-es vendégvezetés alakult ki, a második játékrészben pedig tovább nyílt az olló. Az Alba legeredményesebb játékosa Laczkó volt kilenc góllal, míg Gergály öt, Móré három találattal járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Kovács Attila vezetőedző értékelésében kiemelte, hogy a nyugati csoportban rendkívül kiegyenlített küzdelem zajlott a közép- és alsóházban, ahol minden apró momentum döntő jelentőségűnek bizonyult. Hangsúlyozta, hogy a szezon tapasztalatai fontos tanulságot jelenthetnek a játékosok fejlődése szempontjából a jövőben.
Kovács Attila, az Alba Fehérvár KC U20-as csapatának edzője:
„Ezzel a mérkőzéssel befejeztük a bajnoki szereplést erre a szezonra. A nyugati csoportban tulajdonképpen két bajnokság folyt. Az egyik a 1-4 helyért harcolt, a másik az 5-12 között. Nagyon sűrű volt az alsó régióban a mezőny és tudás szint. Kiderült, hogy a mérkőzéseken minden egyes momentum számít. Szeretném, ha ennek a tanulságát vinnék magukkal a lányok és mindenkinek további szép sikereket kívánok!”
U20 I. osztály, Nyugat, 22. forduló
Alba Fehérvár KC – NEKA 23-36 (12-18)
KÖFÉM Sportcsarnok, Székesfehérvár, 58 néző
Alba: Pajor, Cövek (kapusok), Laczkó 9, Gergály 5, Móré 3, Varga 2 (1), Kolonics 1, Kovári 1, Németh 1, Vas 1, Kormos, Lánczky. Edző: Kovács Attila
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 2-3, 10. perc: 2-4, 15. perc: 5-8, 20. perc: 8-11, 25. perc: 11-13, félidő: 12-18, 35. perc: 13-23, 40. perc: 15-26, 45. perc: 17-30, 50. perc: 19-31, 55. perc: 22-35, végeredmény: 23-36.
albakezi.hu



