Hosszú felkészülést követően szombaton kezdetét veszi a 2026/27-es évad, melynek első találkozóján a Vasassal mérik össze tudásukat az albás lányok.
Az elmúlt szezonban két nagyszerű győzelmet harcoltak ki Suzana Lazovic tanítványai a hétvégi vetélytárs ellen: míg a januári idegenbeli mérkőzésen eggyel, addig a visszavágón, a Köfém Sportcsarnokban hattal múltuk felül a Konkoly Csaba vezette piros-kék gárdát. Az Alba szeptember folyamán a Debrecennel, illetve a Budaörssel találkozik, ellenfelünk pedig a Váccal és az Esztergommal csap össze.

Az új szezon lehetőséget ad arra is, hogy megmutassák magukat az új igazolások. Mivel a tavalyi sikeres szezon egyben tartotta a fehérvári lányokat, így nálunk a megszokotthoz képest csekélyebb játékosmozgás ment végbe. Csatlakozott az Albához a korábbi kisvárdai játékos, a fiatal irányító-átlövő, Kovalcsik Bianka, aki tavaly 22 mérkőzésen lépett pályára és 43 találatot szerzett. Bia mellett visszatért Fehérvárra a kapuba Angyali Dalma, aki 2014-ben az Albában kezdett kézilabdázni.
Ellenfelünk a kapuba, a balszélre, illetve a két átlövőpozícióba is igazolt játékost. Budaörsről Bede Fanni (balszélső), illetve Schneider Éva (jobbátlövő), míg a kapuba Csapó Kincső (NEKA), balátlövőbe pedig a külföldről hazatérő Ogonovszky Eszter érkezett Angyalföldre.
Szombati találkozónk előtt érdemes megemlíteni, hogy bevezetésre került a Köfém Sportcsarnokban az online jegyértékesítési rendszer, így a 2026/27-es szezonban a jegyvasarlas.hu oldalon keresztül is meg tudják vásárolni szurkolóink a jegyüket, ezzel elkerülve a sorban állást.
K&H Liga, 1. forduló:
Alba Fehérvár KC – Vasas SC
Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár
2026. szeptember 5. (szombat), 19:00
Játékvezetők: Hornyik Zsolt Péter, Zörgő Róbert István
Elővételes jegyvásárlás: https://jegyvasarlas.hu/esemenyek/albafehervarkc
albakezi.hu
Képek: Sastinszky Dániel



