Vereséggel tér haza az Alba Fehérvár KC a kisvárdai túráról. Az első játékrészben csak kerestük önmagunkat, így ellenfelünk hétgólos előnnyel ment szünetre. Ez valamelyest rányomta a bélyegét a második harminc percre is, amelynek nagy része a felzárkózásról szólt. A végjátékban többet hibáztunk, mint ellenfelünk, így hiába egyenlítettünk, végül otthon tartotta a pontokat a Kisvárda.

A találkozót vezetőedzőnk és hét gólig jutó balszélsőnk értékelte.
Suzana Lazovic, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője:
"Nehéz mérkőzésre készültünk, de arra nem számítottam, hogy az első félidőben ilyen gyengén fogunk játszani. A védekezésünk nem tetszett, kívülről nyolc-tíz gólt is kaptunk. Ehhez párosult a rossz mentalitás is. Ilyen félidei eredményt követően nagyon nehéz feljönni, csak futottunk az eredmény után, bízva abban, hogy fel tudunk zárkózni. Az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani, hogy a második játékrészben fejben stabilak voltunk. Nagyon nehéz mérkőzést nyerni tizenkét kihagyott ziccerrel és hétgólos félidei hátránnyal. Ma az Alba nem érdemelt győzelmet, saját magunknak köszönhetjük a vereséget."
Takó Viktória, az Alba Fehérvár KC balszélsője:
„Nagyon sok energiát kivett belőlünk, hogy folyamatosan loholtunk az eredmény után. A második félidőben jól össze tudtunk állni mind védekezésben, mind támadásban, de a legvégén hiányoztak azok a kihagyott ziccerek, amelyekkel el tudtunk volna hozni legalább egy pontot.”
K&H Liga, 6. forduló:
Kisvárda Master Good SE – Alba Fehérvár KC 24–21 (14–7)
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok, Kisvárda, 400 néző
Vezette: Sándor György, Szabó Balázs
Kisvárda: Christe, Pásztor (kapusok), Koronczai 9, Mlinkó 7, Gém 5, Bacenková 1, Győri 1, Mérai 1, Czenki, Gyimesi, Kostyó. Vezetőedző: Dévényi János
Alba: Aalla, Hadfi 1 (kapusok), Takó 7, Pavlovic 4, Freyberger-Szabó 3 (1), Kovalcsik 3 (1), Szabó-Májer 2, Kocsis 1, Bojtos, Hajdu, Liu, Moreno, Pan, Shi, Zentai. Vezetőedző: Suzana Lazovic
Kiállítások: 6 perc, ill. 6 perc
Hétméteresek: 0/2, ill. 2/3
A mérkőzés alakulása: 5. perc: 3–3, 10. perc: 7–3, 15. perc: 10–4, 20. perc: 11–6, 25. perc: 13–6, félidő: 14–7, 35. perc: 15–13, 40. perc: 16–14, 45. perc: 18–16, 50. perc: 20–19, 55. perc: 22–21, végeredmény: 24–21.
Képek: Takács Zalán
albakezi.hu



