
Huszti Ambrus vagyok 1988. decemberében születtem. A kézilabda szeretetét apukámtól
örököltem aki volt nb1 es játékos pályafutása után, edzőként, játékvezetőként és a mai napig
is a zsűri asztal mögül van jelen a magyar kézilabdában. Viszonylag későn 13 évesen
ismerkedtem meg a játékból testközelből. Játékos múltamat tekintve Alsóörsön kezdtem el
kézilabdázni, majd a veszprémi utánpótlásban töltöttem két évet. Ezt követően a
szombathelyi főiskolán folytattam játékos tevékenységemet és kezdtem el tanulmányaimat.
A vasi megyeszékhelyen diplomát szereztem mint testnevelő-edző, ezután Veszprémben a
Pannon Egyetem nb2 es csapatában játszottam. Sikerült egy jó évet zárnom, mire felfigyelt
az Ajka csapata, ahol nb1b ben folytathattam, Kaló Sándor kezei alatt. Az ajkai karrierem 8
évet foglalt magában, ahol 5 nb1b-s , illetve 3 nb2-es évet is zártam.
Ezzel párhuzamosan a
fiú utánpótlásban kezdtem el dolgozni mint edző. Ebben a pár évben dolgoztam U14-től-
egészen felnőtt megyei csapatig. Az ajkai pályafutásom mellett kezdtem el testnevelő
tanárként dolgozni egy falusi iskolában, lemondva egy olyan lehetőségtől, hogy keletre
igazoljak egy nb1b-s feljutó csapathoz, mely éveken keresztül a magyar nb1-ben szerepelt.
Az élet úgy hozta, hogy „itthon” maradtam. Közben elkezdtem tanárként dolgozni egy falusi
iskolában, és megismerkedtem a feleségemmel, akivel az 5 éves házassági évfordulónkat
ünnepeltük idén és időközben 2 fiú gyermekkel lettünk gazdagabbak.
Az ajkai évekkel
párhuzamosan a főállásom Nemesvámoson folytatódott, mint testnevelő, ahol idén 8. éve
dolgozom. 4 éve felhagytam az aktív kézilabdával. Levelező tagozaton egyetemi végzettséget
szereztem mint testnevelő és edzői munkámban is változások következtek. Szakedző
végzettséget szereztem. A fiú vonal után, lehetőségem volt nb1-b-s női csapatot irányítani,
melyet két év nb2es szezon követett. A tavalyi évben sikerült betekintést nyernem egy nb1es
csapat munkájába, mint másodedző. Ezekben az években Szombathely a főiskolás éveimen
kívül sok mindent adott. Sokat tanultam. Megérkeztünk a jelenbe, ahol Józsa Krisztián
invitálására szerepet kaptam a fehérvári utánpótlás képzésben. 4 év felnőtt női vonalon elég
, volt ahhoz, hogy úgy érezzem váltanom kell.
Új kihívások elé nézek, melyet kedveznek a
család és a magánéletemnek egyaránt. Ettől függetlenül szeretném a legtöbbet kihozni
magamból és a rám bízott lányokból egyaránt.
